2009. július 15., szerda

Bakemonogatari

Teljesen lenyűgözött az első rész, ezért nem tudok elfogultság nélkül nyilatkozni róla!!! Úgyhogy vigyázat, határozottan szubjektív az alábbi iromány XD
Az első dolog ami eszébe juthat az embernek nézés közben, az hogy Sayonara Zatsubou Sensei! Ugyanis az anime látványvilága, karakterdizájnja kísértetiesen hasonlít rá. A képi világa mellett a másik, ami nagyon bejön a történetmesélés és vezetés módja.
NA, akkor lássuk, miről is szól: főszereplőnk egy srác, kb. 16 éves, aki a lépcsőn sétálva észreveszi, hogy az egyik osztálytársa, épp zuhan lefelé. Reflexből elkapja, a gyönyörű lányt, és meglepődve tapasztalja, hogy a lánynak szinte semmi súlya sincsen!!! Másnap mikor hazafelé tart megjelenik előtte a lány, aki befenyíti, hogy ha bárkinek is beszél a súlyáról, akkor Ő bizony a halál fia. Elköszönés képpen egy gémkapcsot is főhősünk szájába nyom tűzőgéppel (?!WTF), akinek ettől semmi baja nem lesz. A lány után rohan és közli vele, hogy ismer egy embert, aki talán tud segíteni rajta. Mert tudni illik, hogy a fiú már egyszer vámpír volt, és ennek még mindig vannak nyomai (pl. nincs sebe a tűzőgép kapcsától).
A lány elmeséli, hogy egyik nyáron megcsípte egy rák, és attól következhetett be ez a pehelysúllyú állapot...
Aki szereti a kissé morbid történeteket, annak mindenképp ajánlom a Bakemonogatarit, mert egy nagyon különleges látványvilágú, és elvont stílusú anime ez, ami egészen örült történettel bír.
A későbbiek folyamán, ha jól informálódtam mindig egy-egy különleges és természetfeletti esemény kapcsán a fiú főszereplésével fogjuk megismerni egy-egy személy történetét.


Értékelés: 5/5

7 megjegyzés:

  1. Ebbe én is szeretnék belenézni, eddig csak jókat olvastam róla.

    VálaszTörlés
  2. Mindenképp nézz bele, habár nem vagyok benne biztos, hogy Neked tetszeni fog, de egy próbát akkor is megér!

    VálaszTörlés
  3. Szerinted mi miatt nem tetszene nekem?

    Sokat nem tudok az animéről még.:)

    VálaszTörlés
  4. Ha morbid és elvont, akkor nekem jöhet. :3 Már letöltöttem az első három részt, de még nem jutottam el odáig, hogy meg is nézzem őket. Az elsőbe csak belekukkantottam, és ami először megfogott, az a főszereplő hangja volt. Kamiya Hiroshi! Imádom azt a színészt! XD

    VálaszTörlés
  5. Elhaym: szerintem azért nem, mert eléggé elvont és morbid. Sajnos nem tudok újabb és jobb szót találni rá...

    VálaszTörlés
  6. Morbid animét még nem láttam. Elvontat egyszer a Persona 2őt. Az nagyon tetszett. Remélem ahhoz fog hasonlítani.:)

    VálaszTörlés
  7. Eszméletlenül jó anime lehet én láttam belőle részeket és naon tetszett főleg a lány karaktere fogott meg xDDD de naon érdekel tuti h megnézem*-*

    Dóry :3

    VálaszTörlés